Új blog

Na...hát így majdnem két hónap után sikerült meggyártanom az új blogot: www.thelifeisnoteasy.blogzona.hu

Remélem ezt is olvasni fogjátok.Puszi mindenkineek.:)

Negyvenötödik rész: Karácsony

Hát…először is engedjétek meg, hogy dumáljak egy kicsit.:)

Azt hiszem itt a vége… Sikerült végig írnom 45 részt. És elég szomorúan ugyan, de ennek a blognak búcsút mondok. Remélem tetszett és szerettétek.:)

Úgy tervezem, hogy írok még egyet. De még nem kezdem fel felrakni a részeket, csak ha készen vagyok jó sokkal. Szóval ha kíváncsiak lesztek rá látogassátok ezt a blogot gyakran. Fent lesz majd a link, és előbb- utóbb lesz is. :D

-         Ediiii- szaladtam rég nem látott szerelmem felé a repülőtéren. Láttam, hogy az emberek kissé furán néznek rám. Hát igen, nem mindennapi, hogy egy szőke lány, kezében egy óriási bőrönddel, üvöltve fut egy fiú felé.

-         Na végre- ölelt magához jó szorosan, majd hosszan megcsókolt. – Hogy utaztál?

-         Végigaludtam az egész utat- mosolyogtam. – Szóval jól.

-         Akkor jó. Gyere, menjünk- fogta meg a kezem, aztán elvette a bőröndömet is.

-         Messze laksz?- érdeklődtem.

-         Metróval megyünk, és azzal nem annyira messze. Ja ige, otthon most éjszaka van, azért vagy ilyen fáradt- jött rá.

-         Aha- sóhajtottam. – De veled vagyok, szóval az alvás csak időpocsékolás.

Az ott eltöltött egy hetem nagyon jól telt. Kirándultunk egy csomót. Felfedezhettem az egész várost. A család is nagyon kedves volt velem. Avril varrt nekem egy gyönyörű ruhát, és úgy döntöttem karácsonykor vagy szilveszterkor biztos, hogy azt fogom viselni. Ed elmesélte, hogy megerőszakolták Avrilt a napokban, és eljön velünk Magyarországra, hogy legyen egy kis nyugta. Jó ötletnek tartottam. Arra gondoltam, hogy december 25- én tarthatnánk egy baráti karácsonyt. Meghívnám az összes barátomat: Eriket, Lizit, Rékát, Tamit, Sugit és még sok mást. Természetesen Edi és Avril is jönne. Edinek is tetszik az ötlet, szóval már csak meg kell szervezni.

Hamar eljött a nap, mikor indulnunk kellett haza. Szomorúan búcsúztunk a minket ellátó családtól. Avril örült, hogy megnézheti Magyarországot, szóval jó hangulatban kezdtünk neki a hosszú repülőútnak. A repülőtéren várt ránk anya, Balázs, Adri, Tom és persze Tom mellől nem maradhatott el Sugi. Úgy beszélték meg Edi anyukájával, hogy anya viszi Ediéket haza. Elmondtam anyának az ötletem és tetszett neki. Azt mondta hívjuk meg apát és Ed anyukáját is. Miközben ezt mondta a hangja szomorkásan csengett, de közben mosolygott. Nem igazán értette, miért. Aztán huszonötödikén este kiderült. Ed anyukája és apu összejöttek. Igazán boldogok voltak, amikor átadták egymásnak az ajándékot. Megkérdeztem anyát, szomorú-e miatta, és azt mondta, hogy már nem szereti apát. És hogy neki is kialakulóban van egy kapcsolata, majd ha komoly lesz, bemutatja nekünk a pasit. Már izgatottan vártam, és nagyon reméltem, hogy egy jó fej férfi lesz az illető. Mikor megérkezett az összes barátom, elkezdtük odaadni egymásnak az ajándékokat.

Taminak és Rékának ugyanolyan csillag medálos nyakláncot vettem, aminek a hátuljába bele volt vésve, hogy New York. Magamnak is vettem ugyanilyet. Rékától egy szép fülbevalót kaptam, Tamitól pedig könyvet.

Lizinek olyan pólót csináltattam, amin a kettőnk közös kiskori fényképe található. Jót nevettünk, mert én tőle egy ugyanilyen párnát kaptam. Még a kép is stimmelt.

Eriknek egy karkötőt vettem- persze magamnak is ugyanolyat-,amire az volt írva, hogy : Forever friends. Én tőle egy aranyos plüssmacit kaptam, és úgy döntöttem, ezentúl azzal fogok aludni.

Az Ajándékozás végére maradt Edi. Nagyon sokat gondolkodtam, mit vehetnék neki. Aztán megláttam… a kirakatban egy órát, ami pont hozzá illet. Belevésettem a hátuljába, hogy : Je t’aime, azaz szeretlek. Én tőle egy gyönyörű gyűrűt kaptam, aminek a belsejében az állt, hogy: I love you. Úgy néz ki, vele is egy rugóra jár az agyunk.

-         Mit tervezel szilveszterre?- kérdezte, mikor kimentünk sétálni az udvarra. Örömmel tapasztaltam, hogy Erik és Avril nagyon egymásra találtak. Remélem, lesz belőle valami.

-         Még semmit. Miért? Te mit tervezel?

-         Hm… még nem tudom- nézett sejtelmesen. – Mit szólnál, ha kettesben töltenénk?

-         Ugrálnék örömömben- nevettem.

-         Van egy kis pénzem. Kibérelünk valahol egy hotelszobát, vagy ilyesmi. Azt mondjuk a szüleinknek, hogy a haverokkal leszünk együtt.  És azt csinálunk, amit csak akarsz- kacsintott. Szóhoz se jutottam, így inkább megcsókoltam.

Mikor mindenki elment, lefürödtem, és lefeküdtem aludni. Sokáig nem jött álom a szememre, így a szilvesztert tervezgettem. Egy hotelszobában. Ed. És én. Bármi megtörténhet. Abban biztos voltam, hogy bármi is lesz közöttünk, az együtt csodálatos lesz. Ez után a gondolat után, el is aludtam…

                           *THE END*

Negyvennegyedik rész: Erőszak

*Edi naplója*

-         Bejöhetek?- kopogtam másnap Avril ajtaján.

-         Gyere- szólt ki egy szomorkás hang.

-         Hát te meg miért sírsz?- kérdeztem csodálkozva. Az ágyon ült, egy plüssöt magához ölelve és sírt.

-         Mindegy- hüppögött.

-         Szeretnél róla beszélni?- ültem le mellé az ágyra, átkarolva a vállat. Így olyan volt, mintha csak egy tízéves kislány lenne.

-         Megerőszakoltak- suttogta a szót, alig hallhatóan.

-         Hogy mi van?! –esett le az állam. – Sajnálom… Tudod, ki volt?

-         Nem- rázta meg kétségbeesetten a fejét. – Épp az egyik barátnőmtől jöttem haza. Egy elég kihalt utca volt, de még soha nem történt velem ott semmi félelmetes, szóval bátran sétáltam, amikor… Amikor valaki megfogta a derekamat hátulról- húzta fel a pólóját és mutatta meg a vörös csíkokat, a derekát.

-         Ssssz- szisszentem fel a sajnálattól és a dühtől.

-         Befogta a számat, és felkapott a másik kezével. Elvitt a kocsihoz, bedobott a hátsó ülésre, betömte a számat, összekötözte kezem- lábam, elvette a telefonom, összetörte, beült a kocsiba, majd gázt adott. A főút melletti erdőbe hajtott be, kiszedett a kocsiból, és aztán… aztán…- akadt meg, majd kitört belőle a zokogás.

-         Cssss… ne sírj. Már nem kell félni. minden rendben, itt vagyok- ringattam, mint egy kislányt.

-         Miközben…. mindegy. Egyszer csak volt egy pillanatnyi időm, lekaptam a cipőmet- szerencsére tűsarkúban voltam- és teljes erőmből a fejéhez vágtam. Ő eszméletét vesztette, én pedig futni kezdtem előle, ki a főútra. Ott meglátott egy kamionos, tiszta véres ruhában, sírva. Beültetett a kamionba, és a rendőrségre hajtott velem. Sokkot kaptam, szóval semmit nem tudtam beszélni. Megtalálták nálam a telefonszámos noteszem, és értesítették a szüleimet. A tettest nem találták meg- mesélte végig a történetet. Miközben beszélt, a sírása abbamaradt, aztán újra nekikezdett zokogni.

-         Már semmi baj nincs. Biztosan el fogják kapni azt a szemétládát. Csukd be a szemed, itt vagyok. Aludj egy picit, vigyázok rád- simogattam meg a haját.

-         Köszönöm- hunyta a be a szemét. Pár perc múlva abbamaradt a hüppögés, aztán mély álomba merült. Miközben aludt, kaptam egy smst, új telefonomra, amit itt kint vettem. Nárcisz írt.

„ Hali.^.^Mizujs veled? Én éppen pakolok össze. Már nagyon várom a holnapot. Megkaptam a macit. Iszonyatosan tetszik. Nagyon szépen köszönöm, egy angyal vagy.*-* Imádlak. Holnap este találkozunk. Puszi.<3”

A válaszom:

„Szia. Semmi nincs velem. Én is nagyon várom, hogy végre magamhoz ölelhesselek. Tudod, hogy pont szentestére érünk haza?:) Én köszönöm, hogy vagy nekem. Imádlak. Ezer puszi.”

-         Hm… de jót aludtam- nyújtózkodott pár órával később Avril.

-         Örülök- mosolyogtam rá szívélyesen. – Jobban vagy?

-         Igen. Köszi. Jól leszek. Nézd- pattant fel. – Kész a ruha.

-         Azta, de szép – ámultam el. Még pasi szemmel is ez volt a tökéletes ruha.

-         Tetszeni fog a barátnődnek?

-         Hát persze. Bármiben lefogadom. Gyere- együnk valamit- húztam a konyha felé.

-         Ed, beszéltem anyukáddal- mondta Avril anyukája, miközben ettünk. – Azt mondta szerinte jót tenne Avrilnek- nézett féltően lányára-, ha nálatok töltené az időt nyárig. Sokkal biztonságosabb, és megnyugtatóbb környezet. Mit szólsz, Ed?

-         Persze, ez nagyon nagyon jó ötlet- helyeseltem. – Avril, te szeretnél lakni nálunk Magyarországon?

Negyvenharmadik rész: Csak barátok

*Még mindig Nárcisz naplója*

-         Tegyél leeeeee- üvöltöztem neki, amikor felkapott és elkezdett velem körbetáncolni a szobában.

-           Neheeeem- énekelte.

-         Komolyan. Ha tudom, hogy bekattansz a torta látványától, inkább egy nyalókát veszek, és nem kínlódok a sütéssel- dünnyögtem az orrom alatt, de még ez sem vette el a kedvét.

-         Kaptam tohortááát. Láláláláláááááálááá.- Énekelte még mindig ugrándozva és táncikálva.

-         Ha nem teszel le, pofon váglak- fenyegetőztem. Erre hirtelen lerakott, majd… megcsókolt. Az összes érzés, amit eddig elfojtottam, most mind a felszínre tört. Hevesen visszacsókoltam, és csak fél perc múlva tértem magamhoz. Ekkor elrántottam a fejem, majd ököllel arcon ütöttem.

-         Áááááá… te állat- üvöltöttem fel a fájdalomtól, mivel olyan kemény arccsontja van, hogy neki meg se kottyant, viszont nekem rohadtul fájt az ütés.

-         Ne merj kinevetni- vicsorogtam rá dühösen, mikor már a hasát fogta, úgy röhögött.

-         Ne haragudj, de láttad volna az arcodat- nevetett még mindig. Annyira elegem volt abból, hogy az emberek viccesnek találják, ha dühös vagyok.

-         Grrr- próbáltam rémisztő hangot kiadni, amitől ő még jobban röhögött. Ezt már én sem bírtam tovább, hiszen tényleg röhejes voltam. Belőlem is kitört a nevetés, és kábé tíz percig hangosan röhögtünk… szokás szerint rajtam.

-         Sajnálom- nyugodott le.

-         Én is sajnálom- sütöttem le a szemem bűntudatosan.

-         Csak és kizárólag barátok?- tárta ki a karjait, hogy megölelhessen barátilag.

-         Csak és kizárólag barátok- erősítettem meg szavait, komolyan bólintva. Aztán én is megöleltem.

-         A barátok nem ölelik egymást ilyen sokáig- tolt el magától, mikor feleszmélt.

-         Igazad van- fordítottam neki hátat, és elkezdtem szorgalmasan mosogatni a konyhában. Pedig utálok mosogatni, de valamivel le kellett kötni magam.

-         Nem kóstoljuk meg a tortát? Remélem nem tettél bele mérget- viccelődött, mintha mi sem történt volna. Ez tetszett. Tovább lépünk.

-         Hát… ha raktam bele, akkor együtt halunk meg, mert én is enni fogok belőle- estem neki a késsel.

-         Jaj- álltam meg, mielőtt még felvágtam volna a tortát. – Meg se gyújtottuk a gyertyát. Tessék. Kívánj valamit, mielőtt elfújod.

-         Ööö… megvan- fújta el boldogan a gyertyáit.

-         Mit kívántál?- kíváncsiskodtam.

-         Tudod, hogy ha elmondom meg kell, hogy öljelek- röhögött fel.

-         Az nem úgy van, hogy ha elmondod, nem válik valóra?- vigyorogtam.

-         Hm… lehet- csinált úgy, mintha elgondolkodna. Elég gyerekes volt a párbeszédünk, de legalább oldottuk a feszültséget.

-         Parancsoljon, kedves szülinapos- nyomtam az orra elé a szeletét.

-         Nem énekeltél nekem- vágott sértődött arcot.

-         Heppi bőrszdéj tú júúú. Heppí bőrszdéj tú júúú. Heppí börszdéj, heppí börszdéj , heppí böszdéj tú júúúúú- kornyikáltam neki, direkt hamisan. Mire megint csak kinevetett.

-         Legközelebb nem is fogok neked énekelni- akartam én is besértődöttnek kinézni, de persze nem bírtam ki nevetés nélkül.

-         Nagyon finom lett- dicsérte meg a „művemet”.

-         Köszi - pirultam el egy icuri- picurit.

-         Mikor indulsz Edmundhoz?- kérdezte, mikor már megettük a sütit.

-         Ne hívd már Edmundnak- nevettem. – Amúgy holnapután. Miért?

-         Csak kérdeztem. És mikor jössz haza?

-         Utána hétvégén Edivel együtt.

-         Ahha. Lassan megyek- állt fel.

-         Hová sietsz? Ráérsz még- marasztaltam.

-         Biztos sok dolgod van. Pakolás, tervezgetés- vágott savanyú arcot.

-         Jaj, ne vágj már ilyen arcot, Erik, légyszi. Ha nem szeretném teljes szívemből Edit, tuti, hogy veled járnék. De szeretem, érted? Szóval… sajnálom. Viszont nem szeretnélek elveszíteni, szóval tényleg csak barátok lehetünk. Ahogy az előbb is megbeszéltük.

-         Tudom- úgy tűnt, tényleg felfogta és megértette. – Legutolsó ölelés és puszi?

-         De csak arcra- mosolyogtam rá, és megöleltem, jó szorosan. Miért ennyire bonyolult az élet?!

Negyvenkettedik rész: Meglepetés

*Nárcisz naplója*

Egész nap szinte repkedtem a boldogságtól, hogy nemsokára láthatom szerelmem. A suliban mindenki megkérdezte, miért ér állandóan fülig a szám.

-         Miért van ennyire jó kedved?- méregetett gyanakodva Erik. Megbeszéltük ezt az ügyet a családjáról. Megbízik bennem, és barátok vagyunk. Minden nap jár hozzám korrepetálásra, és általában zökkenőmentesen zajlanak ezek az események. Most is nálunk volt, és épp a második világháború eseményeit próbáltam beleverni a fejébe.

-         Tudod, a barátom, Edi, kint van Amerikában. És ki fogok hozzá menni. Egy hétre. Aztán együtt jövünk majd haza- dicsekedtem örömtelien.

-         Értem- mosolygott kedvesen. Kívülről mogorvának, és bunkónak tűnik, de ha megismered, rájössz, hogy óriási szíve van. Mellesleg óriásikat lehet vele nevetni.

-         Mit csinálsz a hétvégén?- érdeklődtem.

-         Hát… szombaton lesz a szülinapom, szóval… otthon majd csinálunk valamit. Vagy elmegyünk együtt meginni valahol egy üdítőt. Vagy beülünk a mekibe. Mindig azt szoktuk. De mást nem hiszem.

-         És tortád szokott lenni?

-         Nem. Az túl drága. Apa tesója mindig akar venni, vagy elvinni egy cukrászdába, de apa mindig maga akarja megsütni. De mivel nincs hozzá elég hozzávalónk sose, így nem lesz belőle semmi. Inkább eszünk egy jó kis Mc Donald’s-os kaját.

-         Világos…Pénteken átjössz?- már kész volt a terv a fejemben.

-         Átjöhetek. szeretnéd, mi?!- húzogatta a szemöldökét „kihívóan”. Ez belőlem csak hangos röhögést váltott ki. Már nem dobog gyorsabban a szívem, ha meglátom. Tisztáztam magammal, hogy ez csak barátság, és én Edibe vagyok szerelmes. És pont.

-         Akkor gyere mondjuk…- gondolkodtam el. -  három órára. Oké?

-         Oké- bólintott beleegyezésképpen.

-         Na folytassuk- hajoltam megint a könyv fölé.

-         Akkor holnap találkozunk a suliban- nyomott búcsúzásképpen egy puszit az arcomra. Már szokásává vált, ez a búcsúzási mód.

-         Szia- adtam neki én is egyet, majd visszamentem a házba receptet keresni.

-         Hát te meg mit csinálsz?- jött be csodálkozva anya a konyhába. Én éppen a földön ültem, körülöttem vagy ezer recept hevert, és szitkozódtam, mert nem találtam, amit kerestem.

-         Nem találom a receptet- néztem reményvesztetten.

-         Melyiket?- ült be anya is a receptkupacba.

-         A csoki tortáét. Eriknek szülinapja lesz, és sütök neki tortát.

-         Jah. Nézd, itt van- nyújtott felém egy lapot, amin a keresett csoki torta receptje volt.

-         Köszi, anyu, imádlak- lelkesedtem.- Hol találtad?

-         Itt volt pont melletted- nevetett halkan.

-         Jellemző- nevettem én is.

Úgy terveztem, hogy nem hívok vendégeket, majd mi ketten felfaljuk a tortát. Azért volt ez a terv, mert nem ismertem a barátait. A suliban általában egyedül lóg, és hallgatja az Ipod-ját. Tudom, hogy vannak barátai, de nem a suliból. Másnap megvettem az összes hozzávalót a tortához, és vártam, hogy péntek legyen.

Pénteken suli után egyből hazahúztam, és nekiálltam a sütéshez. Mivel elég béna vagyok, azt hittem, el fogom rontani, de legnagyobb meglepetésemre a torta tökéletes lett. Kinézetre persze. Az ízét csak akkor tudom meg, milyen, ha itt lesz Erik.

Pontban háromkor motor hangját hallottam, utána pedig a csengőét.

-         Jövöök- kiabáltam ki.

-         Hűha!- nevette el magát Erik, amikor meglátta csupa lisztes kötényem, és arcom.

-         Jól van naa- vágtam sértődött arcot. Persze elég mű lett.

-         Na beengedsz, vagy a küszöbön tanulunk?

-         Nem terveztem mára tanulást- vigyorogtam. – Na gyere.

-         Köszönöm, hogy beengedett, kisasszony – hajolt meg színpadiasan.

-         Igazán nincs mit, uram- pukedliztem neki.

-         Tádáááámm- mutattam a konyha felé.

-         Ez egy torta- jelentette be elmésen.

-         Igeen. Ez egy tortaa- mondtam neki vontatottan, mint egy ötévesnek.

-         Kié?- érdeklődött.

-         A tiéd, te igen lökött- veregettem vállon.

-         Tényleg?- képedt el.

-         Köszönöm- ugrott szó szerint a nyakamba. Majd olyat tett, amire semmiképpen nem számítottam…

Negyvenegyedik rész: Mi történhetett?

Megint itthon vagyok.:DA gólyatábor nagyon jó volt.Egy hét múlva be kell költöznöm a koleszba, szóval... addig be kéne fejeznem.Ötven részt terveztem, de lehet, hogy csak 45 lesz.

Észrevettem, hogy egyre kevesebb komit kapok.:(Tehát ha még olvastok kérlek-kérlek-kérleeek írjatok kommit.*.* Na puszi.Ł

*Ed naplója*          

Gyorsan megvettem a plüssmacit, majd el is küldtem postán. Sürgősségivel küldtem, így azt mondták 3-4 nap, és megérkezik neki. Utána visszamentem Avrilékhez. Olyan 11 óra lehetett már, és szerintem mindenki aludt, mert nem hallottam hangokat. Amilyen halkan csak tudtam beosontam a szobámba és lefeküdtem aludni. Úgy gondoltam, majd reggel fürdök.

-          Ed, este elfelejtettem mondani- rontott be Av, reggel hatkor a szobába.

-          Hmm? Mi van?- ébredeztem.

-          Hívott a barátnőd.

-          Igen?- ébredtem fel egyből. – És mit akart?

-          Hogy nem is haragszik rád, csak lemerült a telefon, amiről hívott.

-          De jó – örültem meg. – Kicsit később visszahívom.

-          Oké. Aludj még. Bocs, hogy berontottam. majd délután találkozunk- hagyott egyedül. Miután kiment akkor gondolkodtam el, hogy hova megy? Hiszen nekik most szünet van, hogy szórakoztassák a magyar vendégeiket.

„ Na, mindegy”- legyintettem gondolatban. - „Majd, ha visszajön, megkérdezem.”

-          Ed- rázott meg valaki.

-          Hagyjál aludni, anyuu- nyöszörögtem magyarul, mivel azt hittem otthon vagyok.

-          El kell mennünk a rendőrségre, azért ébresztelek, hogy ne lepődj meg, hogy nem vagyunk itthon- magyarázta Lily. Először nem tudta felfogni az angol szavakat az agyam.

-          Hmühümhümm…- próbáltam kiadni értelmes hangot.

-          Akkor, szia- adta fel Lily az ébresztgetést.

-          Várj. A rendőrségre?!- pattant ki hirtelen a szemem, amikor leesett mit is mondott az előbb.

-          Avrilt bevitték, és haza kell hoznunk- most már a feszültséget is éreztem a hangjában.

-          Mit csinált?- húztam fel a szemöldököm.

-          Nem tudjuk, azt nem mondták, de mi most megyünk. Kaja a tűzhelyen, szolgáld ki magad, szia- rohant ki az ajtón. Aztán hallottam, ahogy elhajtanak a kocsival.

Mivel túl fáradt voltam ahoz, hogy azon agyaljak mi rosszat tett Avril, inkább enni kezdtem. Megittam egy bögre kávét, aztán kerestem egy telefont.

-          Igen?- szólt bele a telefonba a számomra legkedvesebb hang.

-          Nárci, kicsim, sajnálom- nyögtem ki.

-          Melyik részét?- mosolygott egy aprót. Oké, tudom, hogy nem látom mit csinál, de a hangjából úgy éreztem.

-          Mindent. Meg tudod bocsájtani?

-          Felesleges lenne ezen rágódni, mivel az nem teszi meg nem történté. Persze, nem esik jól, sőt… Ha még mindig szeretsz, és velem akarsz lenni, elfelejthetjük a dolgot. De ha lesz még egy ilyen alkalom, akkor vége. Rendben?

-          Rendben van- feleltem komolyan. – Fantasztikus vagy, Nárcisz,szeretlek.

-          Én is szeretlek téged- mondta furcsa hangon.

-          Te sírsz?- facsarodott el a szívem.

-          Dehogy- vágta rá gyorsan. Túl gyorsan.

-          Dehogynem. Ez azt jelenti, hogy még haragszol? Nem akartalak bántani, ugye tudod?- olyan bűntudatom volt, hogy arra gondoltam, száz plüssmacival sem tudnám kiengesztelni.

-          Tudod, hogy nem haragszom. Nem tudom miért sírok. Rettentően hiányzol- hüppögött.

-          Tudod mit?- vidultam fel. – A következő hétvégén elrepülsz.

-          Hova?- értetlenkedett.

-          Ide, hozzám, te butus. Megveszem a jegyed.

-          Van rá pénzed? Meg… fogadna a család, ahol vagy? Nem zavarnék? Sokat nem hiányozhatok a suliból. Nem kéne lemaradnom. És mennyi ideig maradhatok kint veled? Milyen ruhákat kéne oda vinnem? Jó idő van? Az se biztos, hogy anyuék elengednek. Vennem kell bőröndöt, mert az enyém elszakadt- eredt meg a nyelve hirtelen.

-          Ne ilyen gyorsan, és ne ilyen sokat beszélj, mert a felét nem értem. Még két hetem van itt kint. Mi lenne, ha jövő szombaton elindulnál, repülővel hétfőre itt vagy, és pénteken együtt repülnénk haza?- ajánlottam fel.

-          Oksi. De jó. Már alig várom. És látni foglak. Istenem, de jó- lelkendezett.

-          Olyan aranyos vagy, amikor így lelkesedsz valamiért- mosolyodtam el.

-          Szeretlek. Mennem kell, Edi. Majd még beszélünk. Szia. Puszi. Imádlak- köszönt el.

-          Szeretlek, Nárci. Vigyázz magadra. Nem sokára találkozunk. Majd hívlak.

Rögtön az után, hogy leraktam a telefont, betoppantak Avrilék.  Avril sírt, az apukája szigorúan nézett rá, az anyukáján pedig látszott, hogy egy világ dőlt össze benne. Nick csak lehajtott fejjel kullogott utánuk.

„ Mi a fene történhetett?”- tanakodtam.

-          Mi történt?- kérdeztem meg hangosan.

-          Mindegy- húzta meg a vállát Thomas. Jobbnak láttam, ha én most egy kicsit háttérbe vonulok, hiszen ez családi ügy. Felmentem a szobámba és másnapig le sem merészkedtem onnan.

Negyvenedik rész: Égéés

*Nárcisz naplója*

Mikor Edivel beszéltem pont akkor merült le Tom telefonja. Pedig épp fontos dologról beszéltünk. El akartam neki mondani, hogy rosszul esik, de nem haragszom rá. Erre pont lemerült a telefon. Mivel óriási vihar volt kint, áramtalanítottuk a házat. Szóval töltőre se rakhattam fel.

-        Hát ez nagyon jó. Tom, lemerült a nyomorult telefonod- dühöngtem.

-        Dugd be- javasolta tudálékosan.

-        Nincs áram- vágtam ilyen-> -.-’’ <- fejet( xD Bocsi, de nemtom ez milyen fej. Unott?! xD)

-        Akkor nemtom- hagyott ott.

-        Anyuuu, elkérhetem a telefonod egy percre?- kiáltottam le neki a földszintre.

-        Gyere le érte.

-        Köszi- mondtam, mikor elvettem tőle. Felhívtam Edit, de megint az a lány, Avril, vette fel. Mondta, hogy Ed elment sétálni. Kérdezte összevesztünk-e, aztán elmeséltem neki, hogy lemerült a telefonom. Megígérte, hogy amint visszamegy hozzájuk Ed, mondja neki, hofy hívtam. Elég szimpatikus lány volt. Úgyhogy az a kis… affér… tényleg biztos csak a pia miatt volt. Legalábbis nagyon remélem. Miután letettem a telefont, gyújtottam egy gyertyát és elkezdtem olvasni. Mivel picike gyertyácska volt a kezemben fogtam, és úgy világítottam vele. A Breaking Dawn-t kaptam kölcsön Lizától. Körülbelül a tízedik oldalon jártam, mikor Tom berontott a szobába, én megijedtem és ráejtettem a könyvre a gyertyát.

-        Áááá…ez éééég- rohangáltam fel-alá a szobában ahelyett, hogy eloltottam volna. De Tomnak sem volt annyi esze, hogy hozzon rá vizet. Helyette állt az ajtóban és röhögött.

-        Vigyázz- löktem félre, és rohantam a fürdőbe egy pohár vízért. Visszafutottam és gyorsan leöntöttem az égő könyvet. Tom még mindig az ajtóban röhögött.

-        Láttad volna az arcodat- mondta, de a felét se lehetett érteni, annyira nevetett. Aztán már én se bírtam tovább, így együtt fetrengtünk a földön a röhögéstől. Már könnyes volt a szemünk.

-        Ti meg mit csináltok?- jött be meglepődve Adri.

-        Semmit, Adri- kászálódtam fel a földről. Szerencsére már az áram is visszajött addigra. Viszont a könyvet dobhattam ki. Elterveztem, hogy másnap elmegyek és veszek Lizinek újat.

Bocsánat, de ez extrarövid rész lett. :$

Harminckilencedik rész: Vallomások

 *Edi naplója*

-  Ed, Ed, Eeeed… telefonod van- szaladt hozzám Avril.

-  Ki az?- kérdeztem nem túl lelkesen.

-  A barátnőd- kacsintott, mire egyből kikaptam a telefont a kezéből.

-  Nárci?- szóltam bele reménykedve.

- Edii- hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Bocsi, hogy nem írtam vissza, de már nem volt pénz a telefonomon. Most Tomén hívlak. egy hónapig takaríthatom a szobáját.

- Visszahívjalak?

- Nem kell- vágta rá. – Hiányzol, Edi.

- Te is nekem- mondtam kedvesen. – Szeretlek.

- Én is szeretlek. El kell mondanom valamit- csuklott el a hangja.

- Hallgatlak- vártam kíváncsian, miről akar beszélni.

- Csókolóztam egy fiúval- jelentette ki szomorú hangon.

- Szereted?

- Dehogyis. Erről szó sincs- tiltakozott hevesen. – Csak osztálykiránduláson voltunk, felelsz vagy merszeztünk, és az volt a feladata, hogy smároljon velem. Ennyi volt. De már az egész suli erről beszél.

- Uhh- sóhajtottam, mert tisztában voltam vele milyen pletykás iskolába járunk. Valaki csak hozzászól a másikhoz, aztán két nap múlva már az a pletyka megy, hogy össze fognak házasodni. Elég szánalmas….

- Itt vagy?- kérdezte vékony hangon.

- Hát persze. És nem haragszom- nyugtattam meg.

- Akkor jó- megint éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Viszont én is szeretnék neked elmondani valamit- nyeltem egy nagyot. Féltem a reakciótól.

- Mit?

- Hát…- indultam el sétálni az udvaron, hogy a „családom” ne hallja, amit beszélünk. Bár úgyse értenek magyarul, de mindegy. – Voltunk bulizni. Avril, Nick meg én. És… csöppet sokat ittunk. Igazából rengeteget vedeltünk. És ahogy táncoltunk Avril rám mászott.

- Visszacsókoltad?

- Nem. illetve igen- nem tudtam neki tovább hazudni. – Elmentünk egy hotelbe és… és… mi lefeküdtünk.

- Hogy mi van?- suttogta.

- Sajnálom- akartam volna még folytatni, de lerakta…

- Ezt nem hiszem el- ütöttem a ház falát, de hiába. Jogosan akadt ki.

- Mi a baj?- jött oda Avril aggódva. Én elkezdtem neki magyarul hadarva magyarázni, de szerencsétlen csak nézett rám csodálkozva. Szerintem azt hittem elment az eszem.

- Mindegy- mondtam neki angolul, majd legyintettem, és elsétáltam. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Sétáltam mindenfele.

„ Hogy lehettem ekkora barom?”- gondoltam magamban. – „ Hiszen mindenkinél jobban szeretem, mégis megcsaltam. Ezt még részegen sem szabadott volna. Valahogy muszáj kiengesztelnem valamivel. De mivel?!”

És akkor megláttam… A kirakatban egy óriási plüssaci volt, olyan pulcsiban, amin az amerikai zászló volt, és rá volt írva: USA. A kezében egy szívecskét tartott, messziről nem láttam miből van. Mikor közelebb értem, már láttam, hogy a szív csoki, és rá van írva a papírjára: I love you forever.

-          Ez aaaz- üvöltöttem fel, mint egy eszelős. Az emberek háromnegyedre része, aki az utcán volt, csodálkozva néztek rám. De nem érdekelt. Berohantam a boltba. Olyan nagy szerencsém volt, hogy pont megtudtam neki venni.

Harmincnyolcadik rész: Történet

Kedves Olvasók! ^_^

Hétfőn megyek gólyatáborba, és valószínűleg csak vasárnap jövök haza, mert utána megyünmk mamámékhoz is két napra. Be lehet állítani, hogy magától tegyen fel új részt, úgyhogy beállítom, és mindig 13:00-kor lesz új feltéve.:) Nem hiszem, hogy vasárnapig lesznek részek, mert csak a 40-ig írtam meg, de igyekszem hétfőig még írni.

Na csak ezt akartam, jó olvasást.;)  

És köszi szépen a kommikat.<3

-          Hát…- nyomott a férfi a kezembe egy bögre teát. Olyan büszkén adta, nem akartam elkeseríteni azzal, hogy megmondjam, utálom a teát.

-          Köszönöm.

-          Nincs mit. Szóval, amit mondani fogok, maradjon köztünk, rendben?- pillantott rám várakozásteljesen.

-          Megígérem, hogy nem adom tovább senkinek. Cserkész becsszó- mondtam ünnepélyesen.

-          Oké- mosolyodott el egy kicsit. – Az az igazság, hogy Erikék szegények. Öten vannak testvérek, és csak az apja neveli őket. Az anyja elhagyta őket három éve. Gondolom megunta az anyaságot, nem tudom. Én alapból utáltam azt a nőt. Na jó, ezt felejtsd el, oké? Biztos volt valami értelmes oka, annak hogy elment. Tehát a lényeg az, hogy Erik szégyelli azt, hogy ők nem olyan gazdagok, mint az osztálytársai. Ezért ha valakit meghív, mindig ide jönnek. Én az apja öccse vagyok, és nincs családom. Ügyvédként dolgozom és elég jól keresek. Mióta Andrea- Erik anyja-, elment állandóan azt szajkózom a bátyámnak, hogy költözzenek hozzám, hiszen van elég hely. De ő annyira makacs, hogy inkább élnek nyomorban, mint hagyja, hogy segítsenek neki.

-          Nem is tudtam. És Erik mindig is ilyen volt? Úgy értem nagy rocker, motoros és általában bunkó?- érdeklődtem.

-          Csak mióta elment az anyja.

-          Sejtettem- bólintottam. – De ezt miért mesélte el nekem? Hiszen nem is ismer.

-          Mert valamiért bízom benned. Olyan lánynak tűnsz, aki törődik az emberekkel. Hiszen elhoztad az unokaöcsém motorját, és így gyalog kéne hazamenned. Vagy busszal. De ne aggódj, hazaviszlek- ajánlotta fel.

-          Nem kell, köszönöm. Szeretek sétálni- utasítottam vissza mosolyogva. - Elmondaná nekem, hol lakik igazából Erik? Bocsánatot akarok kérni tőle, mert összevesztünk délután. És azt hiszem talán megbántottam.

-          Hát jó- sóhajtott. Majd leírta a címet és a kezembe adta.

-          Köszönöm szépen. És a teát is-tettem le a még mindig teli bögrét.

-          Nem szereted a teát, igaz?- nevetett fel.

-          De, de, csak most nem voltam szomjas- próbáltam füllenteni neki.

-          Nem hazudsz túl jól, mondták már neked?- nevetett még mindig.

-          Mondták. Sajnálom, de tényleg nem szeretem a teát,csak nem akartam megbántani- vallottam be.

-          Semmi baj, nem bántasz meg vele. Kérsz akkor egy kis őszilét vagy vizet?

-          Egy pohár víz jól esne.

-          Tessék- tért vissza egy jó nagy pohár vízzel, amit mind meg ittam.

-          Köszönöm. Mindent köszönök. Viszlát- indultam el Erik motorja felé.

-          Szia, kislány- integetett, mikor elhajtottam. Elég sokat kellett menni. Egyszer csak leállt a motor.

-          Ó, ezt nem hiszem el- pattantam le róla. Megnéztem a tankot és teljesen kiürült.

„Most meg mi a fenét csináljak?”- agyaltam.

-          Szia Tom, Nárcisz vagyok- szerencsére a telefonom nálam volt.

-          Szia Nárc, nagyon recseg vonal- amilyen mákom volt, olyan helyett ragadtam, ahol alig volt térerő.

-          Tudom, figyelj Tom, itt vagyok a Király utca végén, és kifogyott a motorból a benzin. Tudnál nekem hozni egy kis benzint?- kértem.

-          Mit keresel te ott, ráadásul motorral?- kérdezte idegesen.

-          Gyere ide, kérlek, és elmagyarázom.

-          Jó. Maradj ott ahol vagy- tette le.

-          El se tudnék menni- motyogtam, miközben leültem a motor mellé.

***********************************************************Tíz perc múlva megláttam a kocsinkat.

-          Végree- szaladtam oda Tomhoz.

-          Tessék. Itt a benzin- vett elő egy kannát.

-          Köszönöm, Tom, megmentettél.

-          Kié ez a motor és hova készülsz?- érdeklődött egy kis éllel a hangjában.

-          Erikhez megyek, mert nálunk hagyta a motort. De nem jöhetsz velem, mert megígértem, hogy nem beszélek semmit a dolgairól. Sajnálom, Tom- néztem rá bűnbánóan.

-          Akkor megvárlak itt, mert kezd sötétedni. Vidd el a motort, és sétálj vissza.

-          Oké. Köszönöm- mondtam ezt a szót ma kb. huszadjára.

-          Nincs mit, Hugi. Na mehetsz- indította be a motort.

-          Sietek- vettem fel a bukósisakot. Onnan még egy négy- öt percet kellett mennem, mire odaértem.

-          Hahó- kiabáltam, mivel csengő nem volt. Sőt… igazából szinte kerítés sem volt. A ház nagyon pici volt, és ráfért volna egy alapos takarítás, és egy kis festék sem ártana neki. Ha rendbe hoznák egy kicsit egész szép ház lenne.

-          Hahó! Valakiii! Eriik! Nárcisz vagyok!- üvöltöztem még mindig. Észrevettem, hogy mozdul a függöny, és egy zöld szempár pillant ki rajta. Majd a függöny visszament a helyére, és a szempár végleg eltűnt. Mivel nem volt kedvem többet ott álldogálni, a motort a kapu elé tettem el, a kulcsot pedig a postaládába dobtam. Találtam magamnál egy darab zsepit meg egy alkoholosfilcet és hagytam egy üzenetet:

„Erik! Elhoztam a motorod, hogy ne kelljen holnap gyalogolnod a suliba. Sajnálom a ma délután történteket, nem is tudom miért voltam olyan bunkó. Remélem már nem haragszol.

Nárcisz                     

U.i.: Ne aggódj, megőrzöm a titkod, de szerintem nem kéne emiatt szégyenkezned. Senki nem vetne meg miatta.”

 A zsepit is bedobtam a postaládába, majd visszasétáltam Tomhoz. Útközben eldöntöttem, hogy felhívom Edit, ha hazaértem.

Harminchetedik rész: Vita

   -  Most már érted?- kérdeztem, mikor már vagy huszadjára magyaráztam neki egy dolgot.

   - Igen. Felfogtam- mondta kelletlenül.

   - Ha unod, abba is hagyhatjuk- ajánlottam fel.

-          Nem kell- motyogta.

-          De ha leszarod, amit mondok, akkor kell- hördültem fel.

-          Hé, most meg mi bajod?

-          Az a bajom, hogy gyűlölöm, ha nem figyelnek rám. Amióta csak itt vagy, én pofázok, de meg bámulsz, de arra nem figyelsz, amit mondok. És most sem!- puffogtam tovább.

-          Tudod, hogy szép vagy, mikor idegbeteg vagy?- simogatta meg az arcom.

-          Ne nyúlj hozzám- löktem le a kezét. Igazából nem tudtam min idegesítettem magam fel ennyire, de jól esett dühöngeni.

-          Nyugii- mondta azt a szót, amitől mindig csak még idegesebb leszek.

-          A korrepetálásnak vége- rohantam ki a szobámból, és csaptam be magam után az ajtót. Levonultam a konyhába, és elkezdtem kutakodni a hűtőben. Amikor hallottam, ahogy kitrappol a házból, visszamentem a szobámba, és ráugrottam az ágyra.

-          Történt valami?- jött be Tom, pár perc múlva.

-          Semmi- motyogtam a párnámba.

-          Hát jó- indult kifelé. – Ha éhes vagy gyere le, mi épp eszünk.

-          Oké- fordultam a hátamra, amikor valami belém állt.

-          Áúú- ugrottam fel. Egy kulcs volt az... Egy motorkulcs.

-          Király… most vihetem neki haza a motort. Hurrá.

-          Szia, Lia, Nárcisz vagyok- hívtam fel a barátnőmet. – Nem tudod véletlenül, hol lakik Erik?-

-          Halii. De tudom. Miért kérdezed?- szinte láttam magam előtt csodálkozó tekintetét.

-          Csak nálam van valami, ami az övé. Figy, eltudnád nekem küldeni sms-ben a címét? Nagyon megköszönném.

-          Hát persze- egyezett bele kedvesen.

-          Köszi. Imádlak- hálálkodtam.

Pár perc múlva megjött az sms, miszerint elég messze lakik a sulitól. Szóval ha nem viszem el neki a motort buszozhat.

-          Tom, el kell intéznem valamit, majd jövök, oké?- pusziltam meg.

-          Oké, de siess haza. És legközelebb te fogsz vigyázni rájuk- mutatott öt szaladgáló kiskölyökre.

-          Hogy lettek ezek ilyen sokan?

-          Klónoztam őket- gúnyolódott, mint általában.

-          Höhö- nyújtottam rá nyelvet. – Na de tényleg, miért vannak enniyen?

-          Hát…anya elfelejtkezett róla, hogy még múlthéten meghívták őket. Aztán már nem mondhatta le, mikor itt voltak.

-          Világos. Akkor legközelebb én vigyázok rájuk- ígértem meg.

-          Ajánlom is.

-          Na szia. Sziasztok, skacok- kiabáltam a futkorászó gyerekeknek.

-          Szia Nájcííí- selypítették. Pedig már mind három év körül vannak, mégis pöszék.

A motort könnyű volt vezetni, könnyebb, mint Ediét. Edi… Annyira hiányzik. És olyan lelkiismeret-furdalásom van. Eldöntöttem, hogy el fogom neki mondani, mit történt. Jobb, ha tőlem tudja meg, mintha pletykákat hallana.

Mikor odaértem a házhoz csengettem. Egy középkorú kopaszodó férfi lépett ki a házból. A ház elég szép volt. Nem túl nagy, de takaros.

-          Jó napot, uram! –szólítottam meg udvariasan. – Eriket keresem.

-          Szia, kislány- mosolygott kedvesen. Elég szimpatikus volt. – Erik nem itt lakik.

-          Az hogy lehet?- döbbentem meg. – Az egyik barátnőm, Lia már kiskoruk óta ismeri, és mindig ebben a házban találkoztak.

-          Gyere be és elmagyarázom- nyitta ki előttem az ajtót.

„Mi a fene folyik itt?!”- gondoltam magamban…

Harminchatodik rész: Törikorrep?!

*Nárcisz naplója*

Kedves Naplóm!

Most értem haza az osztálykirándulásról, és észrevettem, hogy egy ismeretlen szám hívott egy csomószor. Kaptam egy sms-t is. Editől. Nagyon örültem neki. Szerencsétlen elhagyta a telefonját. Úgy néz ki a bénaság ragályos. Pont mikor válaszoltam az sms-ére megcsörrent a telefonom.

-          Halló?- szóltam bele. Újabb ismeretlen szám…

-          Szia, Nárcisz- de ez a hang sajnos nem Edié volt.

-          Szia, Erik, mit akarsz?- kérdeztem nem éppen kedvesen.

-          Hát… tudod most fogunk írni töriből- vezette elő a dolgot. – Éés… hát nem vagyok éppen a legjobb töris, te viszont igen. Szóval… mi lenne ha korrepetálnál?

-          Hm…- gondolkodtam el. – Mi ez a hirtelen jött tudásvágy?

-          Nincs hirtelen jött tudásvágyam- nevetett fel. – Csak ha nem érem el a hármas szintet, a szüleim elveszik a motorom.

-          Jah értem. Akkor korrepetállak- egyeztem bele. – Mikor?

-          Mikor érsz rá?- kérdezett vissza.

-          Gyakorlatilag minden délután suli utántól hatig.

-          Akkor…- tartott egy pillanatnyi szünetet. – Rögtön suli után?

-          Oké- bólintottam, bár úgyse látta.

-          Akkor holnap suli után, jöjjünk hozzánk, nem lesz itthon senki, tudunk nyugodtan tanulni- ajánlotta fel, viszont nekem erre a hírre gyorsabban kezdett dobogni a szívem.

-          Nem- jelentettem ki szigorúan. – Izé… úgy értem… jöjjünk inkább hozzánk, mert szemmel kell tartanom a tesóimat.

-          Oké. Akkor holnap. Csövi- tette le.

-          Anyaaa—szaladtam le a földszintre.

-          Mi az kicsim?- jött ki anya a konyhából aggódó tekintettel. Azt hitte valami bajom van.

-          Csak azt szeretném kérdezni, hogy átjöhet holnap egy fiú az osztályomból? Korrepetálni kéne.

-          Ez egy randi?- húzta fel a szemöldökét.

-          Dehoogy- nevettem. – Csak megkért, hogy segítsek neki töriből. Ennyi.

-          Jól van- törődött bele. – Csak akkor szólj Tomnak, hogy vigyázzon addig a kicsikre, mert én nagy bevásárlásra megyek.

-          Oks. Itthon van?- néztem fel az emeletre.

-          Azt hiszem. De itt van nála Sugi, szóval kopogj- figyelmeztetett.

-          Bejöhetek?- kopogtattam az ajtaján.

-          Gyere, Hugi- szólt ki. Úgy néz ki csak tévéztek.

-          Szóval Tom, az a helyzet…- kezdtem bele. – Hogy az osztálytársam, Erik, megkért, hogy korrepetáljam. Anya rábólintott, de arra az egy-két órára neked kéne vigyáznod a kicsikre.

-          Ez egy randi?- kérdezte ő is, ahogy anya.

-          Neeem. Csak segítek neki. Ennyi- magyaráztam el ismét.

-          Felőlem- vont vállat.

-          Köszi. Sziasztok. További jó szórakozást- próbálkoztam rájuk kacsintani, mire mindketten hangosan felröhögtek. Hát igen… hiába gyakorlom, még mindig nem tudok kacsintani.

-          Mi a programod mára?- kérdezték a csajok a suli után.

-          Eriket korrepetálom.

-          Randi?- csodálkoztak.

-          Istenem, miért gondolja mindenki, hogy randi?- akadtam ki. – Csak és kizárólag tanulni fogunk.

-          Oké.Oké- vágtak ártatlan arcot.

-          Na mehetünk?- jött oda türelmetlenül Erik.

-          Menjünk…- egyeztem bele kelletlenül, mert még szívesen dumáltam volna a lányokkal.

-          Messze laktok?

-          Nem. Öt-tíz perc sétálva.

-          Akkor itt hagyom a motort, majd utána visszajövök érte.

-          Oké.

-          Miért vagy ilyen csendes?- bökött meg, mikor már percek óta szótlanul sétáltunk.

-          Nem tudom- válaszoltam.

-          Mond meg nyugodtan, ha nincs kedved korrepetálni. Nem sértődök meg- vágott szomorú fejet.

-          Dehogy- mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.

-          Hát megérkeztünk- mutattam a házra,mikor elé értünk.

-          Aztarohadt- akadt el a szava. – Ez…rohadtnagy. És rohadt szép. Rohadt gazdagok lehettek.

-          Mindig ennyiszer használod azt a szót, hogy „rohadt”?- nevettem.

-          Nem- dünnyögte. – Menjünk be végre, kíváncsi vagyok milyen belül.

Harmincötödik rész: Amerikában

Hát itt van az Edis rész, remélem, elnyeri a tetszéseteket. :) :

            Kedves Naplóm!

Igazából te csak egy kis füzet vagy, de le szeretném írni az Amerikában töltött napjaimat, hogy sose felejtsem el. Az előző tanév végén összejöttem egy csodás lánnyal, akit nagyon sajnáltam, hogy Magyarországon kell hagynom, amíg itt leszek. Megígértem neki, hogy amint ideértem felhívom, de ez nem nagyon jött össze.

New Yorkban vagyok, Brooklynban. A gépem Bostonba érkezett, és furcsa módon nem kocsival, vagy busszal, hanem komppal vitt New York-ba a fogadócsaládom. A kompon kiálltam a szélére, miközben tárcsázni akartam Nárci számát, mögém sétált valaki, és befogta a szemem. Én ciki módon megijedtem, és beleejtettem a vízbe a telefonom.

-          Ó, hogy az a ************************- káromkodtam, szerencsére magyarul, amit a szememet befogó lány nem értett. Avril a neve, és 15 éves. A bátyjával, Nick-kel fogadtak engem. Meg persze a szüleik, Lily és Thomas. Sajnos ők nem hoztak mobilt az útra, így az övékéről sem tudtam telefonálni. Mikor pedig megérkeztünk, két napig egyfolytában aludtam, mert sem a repülőn, sem a kompon nem tudtam. A repülőjáratunkat is törölték, ami Londonból jött. Mert ugye először Londonba mentünk, aztán Bostonba. De Londonban törölték a járatot a vihar miatt, és a repülőtéren kellett töltenem az éjszakát. Szóval már egy hete nem beszéltem Nárcisszal.

Elterveztem, hogy reggel elkérem Nick telefonját. Kétszer próbáltam hívni, de nem vette fel. Eszembe jutott, hogy osztálykiránduláson vannak, így nem is aggódtam.

-          Van kedved elmenni az Upper East Side-ra?- kérdezte délután Avril. – Tudod, ott forgatják a Gossip girl sorozatot. Vagy nem ismered?

-          Persze,- mondtam mosolyogva, persze angolul. – A húgom imádja, éjjel-nappal azt nézi, angolul, és én is láttam a legtöbb részt.

-          És ki a kedvenc szereplőd? Nekem Nate, hasonlítasz is rá. Az arcod. De nagyon, tényleg. Amúgy Nate tiszta cuki, meg kedves, meg ilyenek. Imádom- fecsegett, amiről megint eszembe jutott Nárcisz. Ő is ilyen sokat szokott beszélni. 

-          Aha- helyeseltem, bár azt se tudtam mire.

-          És Jenny is Brooklynban lakik, mint mi. Meg ugye a bátyja is Dan. Azt mondják picit hasonlítok Jennyre. Nekem is szőke hosszú hajam van, én varrom a ruháimat satöbbi, satöbbi. Dan is jól néz ki mondjuk, de Nate akkor is cukibb- mondta és mondta még tovább. Nagyon kedves és szimpatikus lány, de most nem tudtam rá figyelni.

-          Te varrod a ruháid?- ragadt meg azért valami a mondandójából.

-          Igen, én. Az összeset - mutatott büszkén a gardrób felé.

-          Ügyes vagy- dicsértem meg.

-          Köszi- mosolygott szégyellősen.

-          Uhh…Figy, Avril. Elkérhetem a telód?

-          Persze. Kit akarsz hívni?- kíváncsiskodott.

-          A barátnőmet.

-          Parancsolj- nyomta a kezembe a telefont.

-          Na sikerült elérni?- kérdezte, mikor visszamentem.

-          Nem- hajtottam le a fejem szomorúan.

-          Híííí- pattant fel megvilágosodva.

-          Mi történt?- ijedtem meg.

-          Semmi. Semmi- nevetett rajtam.- Csak van egy óriási ötletem. Varrok a barátnődnek egy ruhát. Mit szólsz? Örülne neki? Biztosan. Hiszen minden lány szereti a ruhákat.

-          Tuti örülne neki- vidultam fel egy picit, hogy örömet szerezhetek neki.

-          Amúgy…miért nem írsz neki smst? Azt tuti elolvassa előbb-utóbb, és nem a régi telódon keres majd,hanem ezen- mutatott rá a dolog megoldására Avril.

-          De hülye vagyok- csaptam a homlokomra. - Köszi Av.

„Szia, Nárci. Sajnálom, hogy eddig nem hívtalak, de elhagytam a telefonom. Vicces egy sztori. A lényeg az, h itt minden rendben. Veled? Hívlak, ha tudlak, valószínűleg erről a számról. Szeretlek. Vigyázz magadra. Puszi. Szia.<3”

-          Köszönöm. Ha visszaír sikíts- adtam vissza megint a telefont.

-          Tudod a méreteit a barátnődnek?- állt tanácstalanul nyakában mérőszalaggal.

-          Hát…- gondolkodtam el. – Csinált kb. akkorára, mint te vagy. Talán mellben egy picikét nagyobbra.

-          Oké- állt neki a szabásnak.

-          két hónap hosszú idő, Av, nem kell más most nekiállnod.

-          De szeretném, ha tökéletes lenne. Ő lesz az első idegen, akinek varrok. Neki nem kötelessége, hogy azt mondja nekem „szép ruha”, hiszen nem is ismer.

-          Biztos vagyok benne, hogy imádni fogja- nyugtattam meg.

Harmincnegyedik rész: Osztálykirándulás

Elmentünk Lizivel moziba, a Kutyák és macskák kettőt néztük, aztán nála aludtam. Fent voltunk hajnali négyig, és beszélgettünk. Jól esett vele ismét mindent kidumálni. Este beszéltem a többi barátnőmmel is msn-en, és elmagyaráztam nekik, miért voltam mostanában olyan. Rendesek voltak, tökre megértették.

Aztán másnap három napos osztálykirándulásra mentünk a Balatonra. Busszal mentünk, és két órás volt az út. Mivel csak Erik mellett volt hely, így mellé ültem. Erik egy srác, aki először nagyon nem volt szimpatikus. Olyan… igazi rosszfiú. Hosszú fekete haja van, rocker, és már legalább 30 csaja volt. Szinte az egész várom hallott már róla. De szerencsére tök jól elvoltunk, nem gondoltam, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni.

-          Mindjárt jövök, előremegyek a lányokhoz- álltam fel, de a busz akkor fékezett le és beleestem Erik ölébe.

-          Izé… hoppá, bocs- vörösödtem el.

-          Semmi baj- nevetett. Amikor fel akartam állni az öléből, ismét visszaestem.

-          Oké, elhiszem, hogy tetszem neked, na de ennyire?- röhögött Erik, mire én még jobban vörös lettem.

-          Most már tényleg megyek- kapaszkodtam meg jó erősen a másik ülésbe, és végre nem estem vissza…

Amikor beleestem az ölébe döbbenten tapasztaltam, hogy a szívem úgy kalapál, majd ki ugrik.

„ Csak megijedtem, mert elestem”- nyugtattam magam ezzel az olcsó dumával. Ez egyszerűbb, mint szembenézni az érzésekkel.

Mikor megérkeztünk egyből lefoglaltuk a szobákat, kipakoltunk. Erikék szobája pont a miénkkel szemben volt. Csak nekem lehet ilyen pechem…

Kipakolás után kajáltunk, majd estig azt csinálhattunk, amit akartunk. Másnapra volt betervezve a fürdés a Balatonban.

-          Felelsz vagy merszezzünk- találta ki az egyik lány. Mindenki beszállt, jó bulinak tűnt. Elsőre pont Erikre mutatott az üveg, és ő mert.

-          Csókold meg azt, aki szemben ül veled a körben- adták ki a feladatot. Na és ki ült vele szemben?! Naná, hogy én.

-          Nekem van barátom- próbáltam magam kimenteni a kínos szituból, de senkit nem hatott meg. Meg kellett csókolnia. Általában az ilyen csókok rövid ideig tartanak. De mikor közelített felém, megszédültem, elkezdtem remegni, és a pulzusom minimum 280 volt. A csók pedig… Nagyon hosszú ideig tartott, legalábbis nekem úgy tűnt. Olyan volt, mintha minden és mindenki eltűnt volna, csak mi ketten léteztünk. Én eszméltem fel előbb, hirtelen elkaptam a fejem. Csodálkozva tapasztaltam, hogy mindenki minket bámul úgy, hogy majd kiestek a szemükön.

-          Ööö… én… nekem most… izé… Bent hagytam a… szobában… az ööö… mobilom… és be kell mennem érte…- dadogtam, majd felpattantam és kirohantam. Bemenekültem a szobánkba, mivel ott senki nem volt. Előkerestem a fülhallgatóm, és elkezdtem maxon hallgatni a zenét. Teljesen össze voltam zavarodva. Hiszen én Edit szeretem. Akkor miért érzem ezt, mikor Erik közelében vagyok?! Egy-két számot hallgattam végig, aztán valaki kopogott az ajtón.

-          Ki az?- szóltam nem éppen kedves hangon.

-          Én. Bejöhetek?- kérdezte egy félénk hang.

-          Gyere- enyhültem meg.

-          Sajnálom- ült le mellém Erik.

-          Ez csak egy hülye játék volt. Én reagáltam túl. De csak mert…- sütöttem le a szemem.

-          Mert?

-          Mindegy.

-          Oké. De jól vagy? Hallottam most ment el a pasid.

-          Aha, de jól vagyok most. Mi lenne, ha elfelejtenénk azt a csókod? Hiszen semmit sem jelentett- ajánlottam fel, de közben tudtam, hogy egy jó ideig biztos nem fogom elfelejteni.

-          Rendben. Hiszen semmit sem jelentett- ismételte meg a szavaimat. Így visszahallva elég kegyetlennek tűntek. De ez az igazság. Illetve… az igazság az, hogy neki semmit sem jelentett, én pedig nem tudom, nem akarom tudni, mit jelentett számomra a dolog.

-          Visszamegyünk?- állt fel.

-          Mehetünk- nyújtottam a kezem, hogy húzzon fel a padlóról, mivel ott üldögéltem.

Az este további része jól telt, senki nem hozta fel a zavarba ejtő incidenst, Eriket pedig próbáltam kerülni. Este a csajokkal hamar elaludtunk, mert kifáradtunk napközben. Magamban abban reménykedtem, hogy a holnap tökéletesen fog alakulni, és semmi olyan nem lesz, mint ma.

Másnap reggel, mikor megnéztem a telefonom, Edi még mindig nem hívott, és sms-t sem küldött. Lehet, hogy valóra vált, amitől a legjobban féltem?

Harmincharmadik rész: Egy kis vita

Egy 10-20 perces séta után egy gyönyörűszép tóhoz érkeztünk. (nemtudom, h van-e Fehérváron tó, sztem nincs. De most lesz:D:D) A tó elég kisméretű, de azért nagyobb egy halastónál. Tele volt tavirózsával, aranyhalakkal, kiskacsákkal, a kacsmamával, és egy- két hattyúval. Középen egy híd szelte ketté.

-          De szép- álmélkodtam.  

-          Ez itt a kedvenc helyem- vezetett fel a hídra.

-          Azt nem csodálom- mosolyogtam. – És hogy találtál rá?

-          Hát- vakarta meg a fejét. – Anya elküldött vásárolni, első nap, mikor ideköltöztünk. Eltévedtem a városban, összevissza kóboroltam, és ide lyukadtam ki.

-          Tényleg jól eltévedhettél- nevettem.

-          Te vagy az első, akinek megmutattam.

-          Köszönöm- csókoltam meg. A tóparton ücsörögtünk kb. egy órát, aztán hazaindultunk. Próbáltam megjegyezni magamnak az utat, és nagyjából sikerült is.

-          Bejössz?- kérdeztem, mikor hazaértünk.

-          Nem, köszi, mert még pakolnom is kell. Akkor majd felhívlak, ha megérkeztem. Szia-, búcsúzott el.

Pár nap múlva bezárkózva ültem a szobámba, és olvastam. Vagyis inkább csak bámultam a könyvben lévő lapokat. Még nem igazán fogtam fel, hogy elment. És hogy ez milyen következményekkel jár.

A telefon csörgése szakította félbe a gondolataimat.

-          Igen?- szóltam bele fásultan.

-          Szijjaaa… olyan régen taliztunk már, és mára nincsen semmilyen programom, nincs kedved átjönni?- beszélt egy energikus hang.

-          Sajnálom Lizi, de vigyáznom kell a tesóimra. Majd beszélünk, szia- hazudtam neki, mert nem volt kedvem társasághoz. Egyetlen emberhez lett volna most kedvem, de ő már egy hete nem telefonált, és kezdtem megijedni.

-          Oké. Szia. Puszi- tette le csalódottan. Nem akartam megbántani, de asszem sikerült. Az elmúlt egy hétben nem beszéltem senkivel, csak akivel muszáj volt. Hívott Tami, Réka, Sugi is, mert már régen találkoztunk, de senkivel nem beszéltem sokat. Ők nem is tudják, hogy Edi elment, mivel már nem egy suliba járunk, és nem is meséltem el nekik a dolgokat.

Másnap suli után Liza dühösen várt a kapunk előtt.

-          Szia- adtam neki három puszit. - Mi járatban?

-          Hozzád jöttem. Miért nem mondtad, hogy Ed elment? És miért vagy mostanában velem olyan… hideg? Talán valami bajod van velem, mert akkor mond a szemembe- támadt rám.

-          Sajnálom- indultam el befelé. Nem tudom mi volt velem, egyszerűen csak egyedül akartam maradni, és kínlódni. Pedig tudtam, hogy már csak pár hét, és visszajön Edi, de állandóan azt láttam magam előtt, hogy más lánnyal smárol.

-          Nem, abszolút nem sajnálod. Nárcisz, 5 éves korunk óta a legjobb barátnők vagyunk, de te az utóbbi időben teljesen leszarsz. De tudod mit?! Nem érdekel. Viszlát- hagyott ott, és dühösen fújtatva elment.

-          Lizaa- ültem le magamba roskadva a küszöb elé.

-          Mi a baj?- ült le mellém Tom, mikor hazaérkezett.

-          Utána megyek- pattantam fel úgy, mint akibe áramot vezettek.

-          Mégis ki után?- kiáltott értetlenül.

-          Na mindegy- vont vállat, mikor nem válaszoltam.

-          Csókolom, Liza itthon van?- kérdeztem az apukájától, mikor odaértem.

-          Igen, odabent van- mutatott a ház felé.- Elég feldúltan jött haza.

-          Köszönöm- hagytam ott hirtelen.

-          Ezek a mai gyerekek- csóválta rosszallóan a fejét. - Állandóan csak rohannak.

-          Lizaaa- vetettem a nyakába magam, filmbeillően.

-          Nárcisz- ölelt vissza.

-          Sajnálom- kértem most szívből bocsánatot. – Tudod, mostanában annyi minden történt velem, és egyedül akartam megbirkózni a gondokkal. De hiba volt, mivel nem megy…

-          Mi történt?- tért a lényegre, mint mindig.

-          Hát… először is apuék elváltak, és kiderült, hogy Balázs a féltestvérem, mert apa megcsalta anyát Eszterrel. Másodszor Edi elment, és már egy hete nem hív, és csak arra tudok gondolni, hogy azért mert már nem szeret. De én azt nem élném túl- foglaltam össze a dolgokat.

-          Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy hívni fog- nyugtatott meg. Egy kicsit jobban is lettem, attól, hogy végre elmondhattam valakinek, hogy mi bánt.

-          Van kedved holnap elmenni valahova, hogy elterelődjenek a gondolataid?

-          Persze- egyeztem bele. - Menjünk moziba.

Arra gondoltam, hogy amíg Ed távol van, az ő naplójából is „mutatok” részeket. Mit szóltok hozzá? Mert ha nincs rá igény, nem csinálom.:D

Jah és van még egy blog, amit egy barátnőm ír: www.littlegirl.blogzona.hu

Olvassátok és komizzatok neki.:D

És kérek komikat,h szeretnétek-e Ediről hallani.:D

Puszi mindenkinek.ŁŁ

Harminckettedik rész: Randi:)

Másnap ismét Tom keltett, és ismét azzal a hírrel, hogy Ed vár rám a földszinten.

-          Azért jól vagy?- kérdezte, miközben kitápászkodtam az ágyból.

-          Miattam ne aggódj, Tom- mondtam álmos hangon.

-          Feljöhetek?- kiabált fel Edi.

-          Hát, ha nem ijedsz meg tőlem, gyere- nevettem fel. Még hálóingben voltam, és a hajam összevissza állt.

-          Még így is szép vagy-csókolt meg.

-          Jobb, ha én most eltávozom- csukta be Tom maga után az ajtót.

-          Na és mit tervezel mára?- tudakoltam, miközben a hajamat fésültem.

-          Tudsz róla, hogy még nem is volt olyan igazi hagyományos randink? Szóval most, öltözz fel valami szépbe, elmegyünk reggelizni a Mekibe, aztán a vidámparkba, utána beülünk egy filmre, és elviszlek vacsorázni valahova. Igazából még én sem tudom hova, de majd kitalálom.

-          Nem lesz ez egy kicsit sok? Úgy értem anyagilag.

-          Te fizeted- nevetett fel. – Csak vicceltem, de te csak ne törődj az anyagiakkal.

-          Szeretlek, te dilis.

-          Én is szeretlek téged- simogatta meg óvatosan az arcom. Mintha porcelánból lenne. – Szerintem én kimegyek, amíg felöltözöl.

-          Miért? Nem zavarsz- pirultam.

-          Mert attól félek, hogy még rád vetném magam- nevetett megint. Szeretem, mikor ennyire vidáman nevet.

-          Te tényleg nem vagy normális. Na gyere ide- csókoltam meg jó hosszan, úgy, hogy a végére már mindketten alig kaptunk levegőt.

-          Hű- szakította meg a csókot lihegve. – Akkor megvárlak lent.

15perccel később el is készültem. Farmer rövidgatyát és Minnie- egeres pólót vettem, mivel meleg volt, pedig már október közepén jártunk. A szememet kifestettem, majd a körmeimet is. Aztán felvettem a lila Converse cipőmet, és lementem a földszintre. Végigmértem Edit, és rajta is tornacipő volt, hosszúnadrág, és egy zöld feliratos póló. A haja szokásosan tökéletesen állt.

-          Hozok kabátot is- kaptam le a fogasról a kabátomat, mikor megláttam a ház előtt a motort.

-          Indulhatunk?- kérdezte.

-          Hát persze. Anya, lementem Edivel, majd este jövök- kiáltottam be a konyhába. Még előző nap megbeszéltem vele, hogy majd Eddel leszek, mert megy Amerikába. Anyu is sajnálta, hogy itt hagy minket két hónapra. Az összes eddigi pasim közül Edet szereti a legjobban, mint ahogy én is.

Terv szerint megreggeliztünk a McDonald’s-ban, aztán elindultunk a vidámpark felé. Nagyon jól éreztük magunkat, csináltunk egy csomó fotót, amit aztán rögtön elő is hívattunk. Már ki is találtam hova fogom kirakni az egyiket, ami szerintem a legjobb lett. Ed csináltatott egy kicsit is, ami pont befért a pénztárcájába.

-          Mi lenne, ha nem puccos étterembe mennénk vacsizni, hanem csak bedobnánk valahol egy pizzát?- vetettem fel az ötletet.

-          Tudom már mit csináljunk- vigyorgott boldogan.

-          Mit?

-          Gyere velem- indultunk el az egyik pizzázó felé.

-          Egy magyaros és egy bolognai pizzát szeretnék elvitelre- mondta udvariasan a pincérnőnek. A pincérnő látványosan bámulta, de Ed észre sem vette.

-          Hova visszük el?- kíváncsiskodtam.

-          Titok- válaszolta sejtelmesen.

-          Utálom a titkokat- nyújtottam rá a nyelvem.

-          Akkor legyen inkább meglepi- javította ki magát.

-          Az már elfogadhatóbban hangzik.

Na:D 11komi. Ezentúl is így csinálom.xD Csak vicceltem.^^De köszönöm, hogy írtatok.:D:D És itt a rész:D

Harmincegyedik rész: Elmegy?!

Most iszonyatosan gonosz leszek, de kövi részt csak akkor rakok, ha írtok mondjuk…legyen… 7-8-9 komi. xD Tényleg gonosz vagyok, de szeretnék sok komit kapni, de alig írtok. L Tisztelet a kivételnek.xD

-         Good morning, Sunshine!- rontott be Tom vidáman másnap reggel a szobámba.

-         Tom. Korán van- húztam a fejemre a takarót.

-         Tizenegy óra van, hugi. Naa, ébresztő- rángatta le rólam a takarót.

-         Uhh…- ültem fel. – És mi ez a jókedv?

-         Szerelmes vagyok- jelentette be ünnepélyesen.

-         És kibe?- értetlenkedtem. Fogalmazzunk úgy, hogy reggelente nem én vagyok a legjobb beszélgetőpartner.

-         Sugiba, te tökfej- bokszolt bele a vállamba, mire én visszaestem fekvő helyzetbe.

-         Értem. Szóval akkor kibékültetek- jutottak eszembe a tegnapi események.

-         Jah.

-         Tom… tegnap tényleg az egyik haverodnál aludtál? Mert anyunak ezt mondtad,de szerintem sanszosabb, hogy Suginál voltál.

-         Talált süllyedt- vigyorgott.

-         Lefeküdtetek?- kerekítettem el a szemeimet.

-         Öhm… talán. Egyébként itt a pasid- váltott témát, hogy menekülhessen.

-         Hol?- néztem körbe a szobában. – És mi az, hogy talán? Meséld eeel.

-         Jézusom, te még mindig nem ébredtél fel. Lent van a nappaliban. Szólok neki, hogy várjon egy kicsit, amíg magadhoz térsz. Majd máskor elmesélem- vigyorgott, miközben kisétált a szobámból.

Ezután én felöltöztem, megmosakodtam, megmostam a fogam, majd elindultam lefelé.

-         Hű, haver, ez oltári nagy lehetőség- hallottam a bátyám hangját.

-         Az- helyeselt kelletlenül Ed.

-         Nárcisz még nem tudja, ugye?

-         Mit nem tudok?- értem a nappaliba.

-         Semmit- mondták egyszerre.

-         Reggelizem valamit, aztán felmegyünk a szobámba, és szépen elmeséled, mi van- javasoltam.– Rendben?

-         Rendben- bólintott kurtán Edi.

-         Te nem vagy éhes?- kínáltam meg gabonapehellyel.

-         Nem, köszi- meredt a távolba. Utáltam, amikor ilyen rosszkedvű, és bambuló.

-         Végeztem- tettem le a kanalat öt- hat falat után.

-         Csak ennyit eszel?

-         Igen. Gyere, menjünk fel- dobtam a tálat a mosogatóba.

-         Mesélj- ültem le szorosan mellé, az ágyra.

-         Szeretlek- szorított szorosan magához és megcsókolt. Meglepődtem ezen a szeretett-kitörésen, de jól esett.

-         Amerikába megyek- bökte ki hirtelen.

-         Tessék?- maradt nyitva a szám. - Hogy hogy? És mennyi időre?

-         Benne vagyok az iskola csere-diák programjában, és megpályáztam, hogy elmehessek.  A tanulmányi eredményt és szociális helyzetet nézik.

-         Mennyi idő?

-         Másfél, két hónap- bámult ki az ablakomon.

-         Ediiii- öleltem meg, úgy, mintha soha nem akarnám elengedni.

-         Holnapután reggel hatkor indul a gép.

-         Értem. Ed, ez tényleg nagy lehetőség, használd ki. Én meg csak megleszek nélküled valahogy- erőltettem magamra egy műmosolyt.

-         Te megleszel nélkülem, de én nélküled nem biztos.

-         Dehogynem- pusziltam meg.

-         Ezt a két napot csak veled töltöm. Szóval mit szeretnél csinálni?

-         Mi lenne, ha ma itthon maradnánk, és csak úgy ellennénk?- vetettem fel az ötletet.

-         Oké. Akkor gyere ide- húzott az ölébe.

-         Szeretném- jelentettem ki, pár perc smárolás után.

-         Mit szeretnél?- értetlenkedett.

-         Azt- mondtam hangsúlyosan.

-         Nem- szögezte le szigorúan.

-         De miért nem? Nem szeretsz?- húzódtam el.

-         Hogy kérdezhetsz ilyet? Az életemnél is jobban szeretlek, Nárci. De nem fogunk lefeküdni csupán félelemből.

-         Mitől félek szerinted?

-         Mond meg te- húzott vissza magához.

-         Félek, hogy Amerikában találsz egy nálam sokkal szebb és jobb lányt magadnak. Te mitől félsz?- néztem mélyen a szemébe.

-         Attól, hogy mire visszajövök, te már nem fogsz szeretni.

-         De foglak. Megígérem.

-         Nem ígérheted ezt, és én nem is kérem, hogy ígérd. De azt tudom, hogy még egy lányt sem szerettem úgy, mint téged, és biztos, hogy mikor hazajövök, még mindig szeretni foglak.

-         Én is szeretni foglak. Hiszen két hónap nem olyan sok idő- nyugtattam meg magamat és őt is.

-         Amúgy megkérdeztem, és a repülőjegyet a látogatónak saját zsebből kell fizetnie, de kijöhet hozzám bármikor. És lehet, hogy ki tudom fizetni neked- mosolygott biztatóan.

-         Nagyon fogsz hiányozni- csókoltam meg.

Harmincadik rész: Alex

Mint mindig, most is felvidított Alex. Neki is elváltak a szülei, szóval tudja, mit érzek.

-          Együtt vagy még azzal a motoros sráccal?- váltott témát.

-          Aha. Miért kérdezed?- reméltem, hogy nem azért, mert megint járni akar velem.

-          Csak úgy eszembe jutott.

-          És neked van barátnőd?- érdeklődtem.

-          Van. De szerintem már nem sokáig…

-          Miért?

-          Mert nem működik a dolog- magyarázta. - Alig találkozunk, és… egyszerűen úgy érzem, nem ő a nekem való lány.

-          Világos- bólintottam. – Abba a suliba jársz, ahova menni akartál?

-          Igen… De nem tetszik igazán. Túl sok az uncsi és beképzelt sznob. Csak úgy nyüzsög tőlük a suli.

-          Akkor az tényleg nem a te helyed- nevettem fel. Alexék nagyon gazdagok, de senki nem mondhatja rá, hogy sznob.

-          Hát nem- helyeselt.

-          És akkor átmész másik suliba?

-          Lehet.

-          Hm… értem.

-          Na és neked hogy tetszik a gimi?- úgy látta, tényleg érdekli, ezért mesélni kezdtem neki róla.

-          Úgy látom, tetszel Szedernek- böktem oldalba, mikor már egy jó ideje szótlanul ültünk egy padon. A kutyusom a lábát szagolgatta és nyalogatta, közben pedig boldogan csóválta a farkát.

-          Amúgy mióta van neked kutyád?- kérdezte, miközben megvakargatta a kutya fülét.

-          Ballagásra kaptam Editől- mosolyogtam.

-          Ki az az Edi?- ráncolta össze Alex a homlokát.

-          A barátom.

-          Jaaa. A motoros srác- esett le neki.

-           Óóó… Alex!- ugrott egy lány a nyakába, aki a semmiből került elő.

-          Szia- ölelte vissza Alex is, de nem túl lelkesen.

-          Hát ő meg ki?- nézett rám csodálkozva az idegen lány.

-          Nárcisz vagyok- mutatkoztam be udvariasan.

-          Aha… én Betti, Alex barátnője- mondta büszkén. Ekkor jöttem rá, hogy ő a lány, akivel szakítani fog.

-          Akkor én egyedül is hagylak titeket, beszélgessetek csak.

-          Köszi- mosolygott rám hálásan a lány.

-          Sziasztok- intettem, majd elindultam megkeresni a bátyámat.

Ahogy sejtettem egy CD boltban volt. Mindig ide menekül, ha bántja valami, és gondolkodni akar. Most is a fülhallgató rajta volt, és ahogy kivettem a hangfoszlányokból, rockot hallgatott.

-          Tom- fogtam meg a vállát. - Nem jössz haza?

-          Nem- tette vissza a fülhallgatót.

-          Légy szíves- kérleltem.

-          Jó- indult a kijárat felé.

-          Hé, hé, várj már meg- futottam utána, mivel nagyon gyorsan kezdett el menni.

-          Mi a fene bajod van velem?- támadtam rá, mikor végre hajlandó volt megvárni. – Szerinted én nem vagyok kiakadva? De attól még nem vagyok bunkó a testvéremmel.

-          Sajnálom- kért bocsánatot. – Megint máson vezettem le a saját bajomat.

-          Semmi baj. Gyere, együnk egy fagyit.

-          Beszéltél már Sugival?- kérdeztem, mikor már a fagyit ettük.

-          Nem.

-          Akkor gyere velem- kezdtem el húzni magam után a bátyámat és a kiskutyámat.

-          Hová megyünk?

-          Majd meglátod- titokzatoskodtam.

-          Itt is vagyunk- érkeztünk egy panelházhoz.

-          Itt laknak Sugiék- állapította meg Tom.

-          Okos észrevétel, bátyó- gúnyolódtam. – És most szépen felmész oda, bocsánatot kérsz, és haza sem jössz, amíg ki nem békültök.

-          Igenis- tisztelgett, elindult, majd visszafordult. – De mi van akkor, ha már nem is érdeklem?

-          Kétlem, hogy nem érdekled. Na, indulj már- löktem rajta egy kicsit. – És szorítok nektek.

-          Köszi, hugi- nézett hálásan, majd felcsöngetett…

Huszonkilencedik rész: A séta

-          Anya, amikor szó volt a válásról, soha nem beszéltetek Balázsról. Miért?- tettem fel a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott. Anyával csak ketten voltunk a konyhában, és alkalmasnak találtam a pillanatot.

-          El szerettem volna mondani nektek, kicsim, de nagyon fáj a dolog- simogatta meg az arcom.

-          Micsodát anyu?- pillantottam rá érdeklődve. Nem értettem, mit akar.

-          Balázs a féltestvéretek- fordult a tűzhely felé.

-          Mi van?- fagytam le. - Ő az unokatestvérünk. A húgod fia. Hogy lehetne a tesónk?

-          Apád megcsalt Eszter nénivel.

-          Tessék?- egyszerűen nem akartam elhinni. Egyszerre legalább egy millió gondolat cikázott át a fejemben. Hogy tehette ezt apa? És hogyan tehette ezt Eszter néni? A nő, aki szinte az anyám volt, a példaképem, a legjobb barátnőm, akinek mindent elmondhattam. És ezt művelte a saját nővére férjével.

-          Ezért váltok el?- döbbentem rá.

-          Igen- bólintott anya, majd letörölte a könnycseppet, mielőtt végiggördülhetett volna az arcán.

-          Ó, anya- öleltem meg szorosan. – Sajnálom.

-          Szeretlek, kicsim- ölelt vissza ő is szorosan.

-          Én is, anya. És… most haragszol Eszter nénire is?- kérdeztem meggondolatlanul.

-          Nem. Ő a húgom, és mindig szeretni fogom, akármit is tett a múltban. Mindenki hibázhat. És tudod… ő próbálta nekem elmondani. Akkoriban nagyon sokat nyaggatott, hogy van valami, amit el akar mondani. De engem csak a munka érdekelt, semmi más. Most már bánom, hogy nem voltam hajlandó meghallgatni. Akkor talán másképp alakultak volna a dolgok.

-          Értem. Akkor így Balázs kihez kerül?

-          Apád az apja, viszont én vagyok a kijelölt gyám, ezért marad velem- magyarázta.

-          Tom tudja már?

-          Nem. Tudod- nézett rám könyörgően. - Arra gondoltam elmondhatnád neki te. Tőled sokkal jobban fogadná, mint tőlem, vagy apádtól.

-          Akkor elmondom neki én- egyeztem bele.

-          Tom, van kedved megsétáltatni velem Szederkét?- mentem fel pár óra múlva a szobájába, kutyusommal együtt.

-          Mehetünk- vette fel a pulcsiját egykedvűen.

-          Mi történt?- kérdeztem gyanakodva. Láttam rajta, hogy nyomasztja valami.

-          Csak összekaptunk Sugival, de semmi komoly. Hagytam már neki üzenetet, meg írtam sms-t és bocsánatot kértem. Rajta vezettem le a feszültségem, és tök jogosan megbántódott. Olyan lelkiismeret-furdalásom van- simogatta meg szomorúan Szeder buksiját.

-          Ki fogtok békülni- mosolyogtam rá biztatóan.

-          Na és neked mi a bajod? Olyan gondterheltnek nézel ki. Mintha titkolnál valamit- látott át rajtam.

-          Ennyire nyitott könyv vagyok?- nevettem fel keserűen.

-          Eléggé.

-          Hát szóval…- próbáltam belefogni.

-          Mond nyugodtan.

-          Tehát… Balázsnak apa az apja. Megcsalta anyát Eszter nénivel- hadartam el olyan gyorsan, hogy alig lehetett érteni. De látszólag megértette, mivel megtorpant, és nem mozdult, csak bámult maga elé.

-          Tom. Tom. Tooom!- lebegtettem a kezem a szeme előtt.

-          Izé…- dadogott.

-          Én is így reagáltam. Balázs anyával marad. Tom, gyere már, ne állj az út közepén- rángattam a járda felé, mivel a zebra közepén fagyott le.

-          Nekem most egyedül kell lennem egy kis ideig- indult el a másik irányba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkavarja a hír. Oké, én is totálisan ledöbbentem, de ennyire nem rázott meg. Mondjuk ha jobban belegondolok Tom szinte istenítette apát. Amikor kicsik voltunk állandóan rajta lógott, és olyan akart lenni, mint ő. Óriásit csalódott a példaképében.

-          Szia, Nárcisz. Jó régen láttalak- szakította meg a gondolatmenetemet egy ismerős hang.

-          Alex?- lepődtem meg. Mióta nem láttam sokkal magasabb lett, és a haja is más.

-          Te befestetted a hajad?- ez volt az első kérdés, ami beugrott.

-          Nem, csak kiszívta a nap- erről a mosolyról eszembe jutott, mit is szerettem benne. – Elég szomorúnak tűnsz, mi történt?

-          Jézusom, ennyire látszik rajtam, ha van valami?!- nem gondoltam, hogy ennyire átlátható vagyok.

-          Ismerlek. Egy kicsit- tette hozzá. - Van kedved elmesélni?

-          Gyere velem sétáltatni Szedret, és talán elmesélem- nem tudom miért bíztam meg benne újra, de elmeséltem neki mi minden történt, mióta nem beszéltünk.

Huszonnyolcadik rész: A jelen

Na ez hosszú rész lett.:D:D

Remélem tetszik.

Talán még ma, vagy holnap rakok fel még egyet, de utána vasárnapig nem hiszem, hogy lesznek részek.

Megint megyek nyaralni mamáékhoz, és ott nincs net. Szóval... csak akkor lesz rész, ha beszabadulok uncsitesómékhoz B.csabára. Mert nekik van net. De nem túl valószínű. Majd meglátjuk.:D

Pusziii mindenkinek.^^

*Októberben *

 Kedves Naplóm!

Ennyit a múltról, most már a jelenről fogok írni.  Bianka próbált minket szétválasztani, de nem sikerült neki. Behálózta Annát, Edi húgát is, és elhitette vele, hogy én vagyok a „rossz lány”. De szerencsére Anna is magához tért egy idő után. Most megint jóban vagyunk. Elég rossz volt, amikor utált. Bianka augusztus 29-én hazautazott Erdélybe, de megígérte, hogy jövő nyáron is meglátogat minket. Már alig várom…

A suli elég jó. Az osztálytársak is jó fejek, és a tanárok is elmennek. A felsőbb évesek csak úgy ismernek, mint „Ed csaja” .

-          Ó, hát te lennél Edmund híres csaja?- jött oda hozzám rögtön a második napon kettő tizenegyedikes lány. Tom és Ed osztálytársai.

-          Igen, ő a barátom. De tudjátok, nekem van nevem is. Nárcisz a nevem, nem pedig „Ed csaja”- húztam fel magam.

-          Hm… nem félős a csaj, be mer szólni nekünk- nézett elismerően az egyik.

-          Nincs kedved velünk, és a bandánkkal lógni?- kérdezte a másik.

-          Sajnálom, de az osztálytársaimmal szeretnék ma lenni- mutattam újdonsült barátaim felé. – Esetleg máskor.

-          Rendben- törődtek bele, majd odébbálltak.

-          Hát ezek meg mit akartak tőled?- kíváncsiskodott Lia, egy leendő barátnőm.

-          Hát… megkérdezték, hogy én vagyok-e Ed barátnője, meg megkértek, hogy lógjak velük.

-          És miért nem lógsz velünk? Elment az eszed?- akadt ki. – Ők felsősök. Ha jóban leszel velük, menő leszel. Az egész suli imádni fog.

-          De engem nem érdekel- hűtöttem le. – Szívesebben vagyok veletek.

-          Köszi, Nárcisz- nézett hálásan Ádám. Elég jó fej srác, egyből megkedveltem. Egész jól is néz ki. Elgondolkodtam rajta- de csak egy pillanatig-, hogy ha nem lenne barátom, belé is tudnék zúgni. Épp ekkor láttam meg Edit, és vissza is vontam a gondolatot. Edi széles vállához, izmos felsőtestéhez, cuki mosolyához és kedves kék szemeihez nem ér fel.

-          Szia. Mi újság?- jött oda hozzánk, és megcsókolt. Nem nagyon zavarta, hogy a háromnegyed suli minket nézett.

-          Semmi. És veled?- én azért zavarba jöttem. Nem bírom, ha mindenki engem bámul.

Közben Tom és Sugi már teljes mértékben összejöttek. Sugi szinte minden délután nálunk lógott, és amikor nem, Tom volt náluk.

A szüleim elváltak… Elég szörnyű volt.

-          Nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, ezért elválunk- jelentette ki nyersen apa, mikor hazaértek a hétvégéről.

-          De… biztos nem tudjátok megoldani?- hitetlenkedtem. Hiszen annyi éven át szerették egymást.

-          Nem- mordult fel anya. Mióta feljött, hogy elválnak, azóta anyához hozzászólni sem lehet. Egész nap csak főz és főz, és mos, vasal, takarít és főz és főz.

-          A belvárosban veszek ki egy lakást, ti itt maradhattok ebben a házban. Adri biztosan anyátokkal marad, mert 14 éves kor alatt az anyához rakják a gyerekeket. Ti már választhattok. De gondolom hozzám semelyikőtök nem akar jönni- mondta beletörődötten. Azért egy kicsit látszott apán is, hogy megviseli a dolog. A régen mindig mosolygós arca most már inkább keserű lett. A ráncai mélyebbek lettek. És eléggé le is fogyott.

-          Az étterem kié?- kérdezte Tom gyakorlatiasan. Nem mutatta, de ő is épp annyira el volt keseredve, mint én. Éjszakánként együtt beszélgettünk, és elárulta nekem, hogy szeretne erősnek látszani. Mivel, ha apa elköltözik ő lesz az „alfa hím”, vagy mi. Az étterem közös tulajdonban marad, anya is fog ott pincérkedni néha. És a bevétel fele az övé.

Megbeszéltük, hogy minden második hetet, és minden szünet felét apánál töltjük Adrival együtt. Arról nem volt szó, hogy Balázzsal mi lesz. Hiszen már ő is a családhoz tartozik, de eddig egy szót sem ejtettek róla.

Köszönöm :)

Sweet Candy nagyon szépen köszönöm. Biztos megérdemlem én ezt a díjat?:$

Sajnos a díjat csak két embernek tudom továbbadni, mert a többi blogot már díjaztam, amit olvasok és tetszik.:D

Bemásolni nem tudok  képet, mert béna vagyok hozzá, vagy a gépem sz*r, de többet már nem kínlódok vele, bocsi.:(

Szóval díjazom(nekik még nem adtam tovább eddig díjat, de imádom őket):

Englishgirl2:  http://youaremyhappiness.blogzona.hu/

Himirado: http://lostinlove.blogzona.hu/

És még egyszer köszönöm szépen.^^ŁŁŁŁ